A gyász négy feladata
A krónikus betegséggel és fájdalommal való együttéléshez szükséges érzelmi alkalmazkodás egy hosszú érési folyamatnak tekinthető, amelyet négy gyászfázis vagy négy gyász "feladat" jellemez. Ezeket a fázisokat különböző témák vagy feladatok jellemzik, amelyekhez az alkalmazkodási időszak alatt - és egyeseknél egy életen át - jellemzően többször, új "szinteken" térnek vissza.
Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül egyesével végigmész a fázisokon vagy feladatokon, és aztán egyszer s mindenkorra vége lesz. Ezért is nevezik őket "gyászfeladatoknak", mivel újra és újra visszatérhetsz a feladathoz, és új módon dolgozhatsz vele. A legtöbb ember, aki már átélt gyászt, felismeri a négy gyászfeladatot, amelyeket itt röviden ismertetünk:
Első gyászfeladat: A veszteség felismerése
Az első feladat annak felismerése, hogy mi az, amit elvesztettél - főként szellemi szinten. Itt sokan keresik a betegséggel, a fájdalommal, a prognózissal és a kezelési lehetőségekkel kapcsolatos tényeket. Kezdődik az érzelmi felismerés is, a visszafordíthatatlanság, hogy semmi sem lesz többé a régi. Megkezdődik az a hosszú folyamat, amelynek során mindent új megvilágításban tudsz látni, a betegség és a fájdalom - esetleg a rokkantság - a jövőbeli életed részeként.
Az állapot és a prognózis tagadása és elismerése közötti váltakozás természetes. Még felszabadító és építő is lehet, ha képes váltani a jelenlét és az endometriózistól való távolságtartás között.
Az is előfordulhat, hogy a veszteségről való beszélgetésnek erős igénye van. Fontosnak érzi, hogy a környezetében lévőknek, a családnak, a barátoknak és a kollégáknak gyakran újra és újra elmondja az állapotát, abban a reményben, hogy a feldolgozás részeként megértést és együttérzést nyer a helyzet iránt. Az első gyászfeladat arról szól, hogy lehetőleg intellektuális szinten felismerjük, mit veszítettünk el mind fizikailag, mind az életünkben rejlő lehetőségek tekintetében.
Második gyászfeladat: A gyász érzelmei
A folyamat egy bizonyos pontján az ember inkább befelé fordul, és rájön, hogy a krónikus betegséggel és fájdalommal való együttélésért és a vele való tanulásért a saját felelőssége a felelős. Érzed a "magányodat" a feladattal.
A gyászmunka egyik legközpontibb aspektusa - a szükséges fájdalom - az érzelmi fájdalom, a régi test és identitás elvesztése, a kétségbeesés, a szorongás, az elhagyatottság, a bűntudat, a szégyen, a keserűség és a harag átélésének merése. Hatalmas és nehéz érzelmek összevisszasága, amelyek csak arra várnak, hogy elborítsanak. De ez az az időszak is, amikor sokan gyakran segítséget kérnek. Ez történhet betegegyesülethez vagy támogatói hálózathoz való csatlakozással, a hithez való fordulással, pszichológus segítségének igénybevételével, vagy a kapcsolati hálóban lévő emberek intenzívebb kihasználásával - ha bírják! Mert ez az az időszak, amikor a kapcsolatok is gyakran szétesnek. Vannak, akik képtelenek megbirkózni annak az időperspektívának a súlyával és végtelenségével, amikor krónikus betegségben vagy fájdalomban szenvedő emberként ismételten meg kell osztani a nehéz dolgokat, amelyek látszólag soha nem érnek véget, vagy folyamatosan változik a formájuk, ahogy új kihívások merülnek fel.
A második gyászfeladat a gyász érzelmeinek behatolásáról szól. Ez messze a legfájdalmasabb időszak érzelmileg, amikor nehéz és intenzív érzelmek árasztják el az embert.
Harmadik gyászfeladat: Új készségek elsajátítása
Szerencsére a legtöbb ember számára van fény az alagút végén. Kezdi látni, hogy a betegséggel és a fájdalommal való együttélés megtanulása talán személyes fejlődéshez vezethet. Elkezdi intenzívebben használni a hálózatát, nem feltétlenül az állapota miatt, hanem inkább azért, mert jó és az életminőséget javító tevékenységeket keres.
Sokan már nem bírják elviselni, hogy beszéljenek arról, hogyan érzik magukat. Míg korábban furcsa érzés volt, ha a környezeted nem kérdezősködött az állapotodról, ma már szinte idegesítő, ha folyton erről beszélnek. Ily módon a betegség és a fájdalom ahhoz vezethet, hogy megtanuljunk új és jelenvalóbb módon cselekedni.
A harmadik gyászfeladat arról szól, hogy a betegség és a fájdalom ellenére megtanuljunk új lehetőségeket látni az életben, és megtanuljunk új készségeket elsajátítani annak érdekében, hogy jó életet élhessünk.
Negyedik gyászfeladat: Az érzelmi energia újra befektetése
Bár az endometriózis többé-kevésbé mindennapos és természetes része az életnek, a legtöbb ember eljut arra a pontra, amikor már alig emlékszik a betegség és a fájdalom előtti életre. Bizonyos értelemben ez megköveteli a régi élettől való végső búcsút. A folyamatot nem lehet felgyorsítani, időbe telik, és nem mindenki jut el odáig.
A paradox érzések, amelyek itt felmerülhetnek, a bűntudat és a szégyenérzet az új élet miatt. Szinte túl jól érzem magam, pedig endometriózisom és/vagy visszatérő fájdalmaim vannak? Vajon "elég beteg" vagyok ahhoz, hogy megkapjam ezt a nyugdíjat vagy a csökkentett munkaidőt? Ez csak néhány a kérdések közül, amelyek felmerülhetnek. Az aktivitás és a pihenés közötti újfajta egyensúly, amely a betegség kezeléséhez szükséges, egyrészt kellemes szabadidős térré válik a mindennapokban, másrészt viszont kihívás fenntartani, mert az aktivitási szintje alacsonyabb, mint azoké, akikkel általában összehasonlítjuk és azonosulunk.
A negyedik gyászfeladat tehát arról szól, hogy elengedjük a régi identitásképeket, és az endometriózis által teremtett új keretekkel és feltételekkel lépjünk vissza az életbe.
